Évekkel ezelőtt, még multis környezetben dolgozva szembesültem először azzal, hogy vannak, akik mintha az anyatejjel szívták volna magukba a delegálás képességét.

Mi volt az ismertetőjegyük? Könnyű volt beazonosítani őket. Látványos volt a különbség. Vonásaik kisimultabbak, tekintetük békés, fellépésük magabiztos volt, a nagy többségtől eltérően.

Ők,  – a többség  – újabb és újabb erőfeszítéseket tettek az egyre gyarapodó feladatok megoldására. Minden egyes kipipált tétel egy kicsi, de annál lényegesebb enyhülést jelentett számukra. De mi lehetett a „delegálási bajnokok” titka? Hogyan tudták olyan ügyesen feladataikat más kollégáknak átpasszolni?

A „mások”- akiknél a feladatok landoltak, mindig csak akkor döbbentek rá, hogy újabb teendőkkel ajándékozták meg őket, amikor már benne voltak a végrehajtásban. Idejük sem volt átgondolni, hogy mindez hogyan történt és valóban akarták-e, – a helyzet akkor már adott volt.

Persze egy idő után a többség megtanulja a NEMet mondás képességét, fel tudja mérni saját teljesítőképességének határait és ki is tud állni saját érdekei mellett. Erről majd egy későbbi alkalommal írok.  🙂 

Igaz, a fent leírtak nem a klasszikus értelemben vett delegálás jellemzői voltak, de így is felkeltették kíváncsiságomat. „Hogy csinálják? Mi a titok? Ez tanulható?”

Aztán amikor kineveztek, ez már nem volt kérdés, kénytelen voltam megtanulni. Azzal tisztában voltam, hogy hogyan nem szeretném csinálni: lepasszolni a feladatokat. Meg akartam tanulni, hogyan tudom ezt egyértelmű és tiszta kommunikációval véghez vinni. Úgy, hogy az mindkét fél szempontjából hasznos legyen.

Van az a munkamennyiség, amitől különösen befogadóvá válsz új módszerek elsajátítására. (Ugye ismerős?)

Pláne, ha ez az eredményességedet is növeli és nem csak számodra hasznos, hanem mások is fejlődnek általa. A delegálás,- ha jól csinálják, ilyen.

Ez a fajta tudás, ha jól használjuk, tiszteljük a másikat és felelősséggel viseltetünk a csapatunk iránt, mindenki számára hasznos lehet.

Úgy tudom biztosítani, hogy jól működjön ha nézőpontot is váltok.

Ahhoz, hogy azt kapjam eredményben, amit elvárok, először nekem kell erőfeszítéseket tennem, vezetőként.

Kezdve azzal, hogy alaposan átgondolom, hogy én mit szeretnék. Milyen információk állnak rendelkezésre, mi az, amit mindenképpen át kell gondolnom egészen addig, hogy ki a legalkalmasabb a feladatra.

Bele kell gondolnom, hogy a másiknak mit kell még tudnia az elvégzendő feladatról, mi segítheti őt a megbízatás sikeres ellátásában. Ez is szempontváltást igényel részemről. Rá tudok-e nézni az ő szemszögéből? És ez lehet nagyon más, mint az én saját pozícióm.

Érdemes nyitottnak maradnom, hogy ha kérdései lesznek,  meg tudjon keresni,- és elérhető is legyek 😉 . Megéri türelmesebbnek lennem és támogatnom őt erőfeszítéseiben.

Hogy miért? Mert hosszú távon ez valóban jó befektetés a közös együttműködésbe, ami mindkettőnknek nyereség.

Ha érdekel, hogyan tudod ezt megvalósítani lépésről lépésre, akkor töltsd le ingyenes delegálási útmutatómat.